Dakota Fanning a tizenkét éves színésznő egy olyan új filmmel kapcsolatos vita központjában áll, amelyben a lányt egy kamaszfiú megerőszakolja. Amerikai vallási csoportok bojkottra szólítanak fel, mivel szerintük Fanning filmbeli szereplése felér a gyermekbántalmazással.
A tiltakozások azután kezdődtek, hogy a „Hounddog” című filmet bemutatták hétfőn a utah-i Sundance Filmfesztiválon. Deborah Kampmeiera rendező megvédte a filmet, mondván, hogy az olyan témákról, mint a gyermekek által elkövetett nemi erőszak, beszélni kell a nyilvánosság előtt. „Erről a témáról társadalmunk mélyen hallgat" – mondta. – „Sok nőnek nincs kivel beszélnie ezekről a dolgokról.”
A filmet már lejátszása előtt kritizálta a New York-i Katolikus Liga és szövetségi döntést követeltek arra nézve, hogy vajon a film megsérti-e a gyermekpornó-ellenes törvényt.
Ted Baehr, a Keresztény Film és Televíziós Bizottság elnöke szintén úgy véli, hogy a nemi erőszakról szóló jelenet törvényt sért. „Még ha nem is megy végbe ténylegesen az aktus, akkor is jogi ügyről van itt szó. Ha sérti a jóízlésünket egy vígjáték rasszista felhangja, akkor az miért nem, amikor valaki kihasznál egy tizenkét éves gyereket?" - mondta.
Fanning így nyilatkozott az ügyben: „Ez nem egy erőszakolós film. Még csak nem is ez a fő témája. A Hounddog egy fiatal lányról szól, akit apja és alkoholista nagyanyja folyton bántalmaz."































