A Szövetségesek és a Japánok küldetései már hosszabb időt vesznek igénybe és a nehézségi fok is emelkedik. Itt már módunkban áll kipróbálni az új egységeket, melyek egytől-egyig különleges képességű, hatékony harci eszközök és hogy a Szovjetek újdonságairól se maradjunk le, az egyik küldetés részeként az ő bázisukat elfoglalva bevethetjük ezeket a technológiákat is. A 12 új egységből csak az érdekesebbeket emelném ki, amik jelentős újítással bírnak a játék történetében, a többit mindenki kitapasztalhatja a csaták során. A szöcskeugróknak újabb változatai jelennek meg a csatatéren: az egyik például földet érés után stabil, ágyúkkal felszerelt bunkerré alakul. Immár gyárthatunk mobil daráló egységeket, melyek bármilyen szárazföldi ellenfelet egyetlen pillanat alatt zúznak péppé és még egy nagyobb támadásnak is könnyedén állnak ellen. A túl erős egységekkel azonban vigyázni kell, mert ha például az Apokalipszis tank legördül a gyártósorról és eközben saját bázisunk falának ütközik, a keletkezett robbanás minden egységünket elpusztítja a közelben. A légierő terén is hatékony gépek érkeztek, melyek képesek szőnyegbombázásra és elég szép pusztítást tudnak végezni az épületekben.

Íjászok akcióban
Gyalogos fronton a legkiemelkedőbb segítséget az íjászok nyújtják, melyek robbanó nyilaikkal egy szempillantás alatt szedik le az ellenség repülőgépeit. Talán kicsit túlzás az a jármű, mely piszok messziről, műholdon keresztüli lézerrel képes az ágyúkat szinte egyetlen lövéssel megsemmisíteni és emellett speciális képességként energiapajzsot tud létrehozni maga körül, melyen belül az összes egységünk teljesen sérthetetlen. A pajzs sokáig fenntartható és az újratöltési ideje nevetségesen rövid. Igaz, hogy eközben az egység nem tud mozogni és normál állapotban bármi elpusztítja egy szemvillanás alatt, ám ez akkor is elég sokat visszavesz a kihívás faktorából.

Elég szép a környezet
A szuperfegyverek terén is történetek apró változások. Nagyon jó ötlet az időzített bomba, mely fejlesztéstől függően többféle hatásmechanizmussal bír. Mivel az egész játék világa szinte a misztikus képességekre és jövőbeli technológiákra épül, a töltetek kihelyezése teleporttal történik és főleg az épületek ellen hatékony, ám minél erősebb a hatás, annál több ideig tart a visszaszámlálás és ezalatt akár el is pusztíthatják a bombánkat. Érdekes és talán nem feltétlenül jó dolog a teleport egy másik alkalmazása, mely egy adott körön belül bármilyen földi járművet képes a térkép bármely világos területére repíteni, ami azért eléggé megkönnyíti a hadműveletet, mert egyszerre akár 10-12 egységet is a kívánt területre juttathatunk, megkímélve haderőnket az útközbeni sérülésektől. Ezeket a fegyvereket továbbra is az elért sikerek függvényében fejlesztgethetjük, de már módunkban áll más dolgokba is befektetni a szerzett tapasztalati pontokat. Például egységesen növelhetjük a bizonyos típusú járművek erejét, sebességét vagy a termelés hatékonyságát olyan módon, hogy az egységnyi kibányászott nyersanyagért több pénzt kapunk, mint alapesetben.
Szerintem pont az volt a cél
Én amikor a sima RA3 intróját láttam, azt hittem ez valami hülye paródia. Latex S/M ruciba bújtatott nőcik az orosz oldalon, lézerkardos japánok a másikon. Baromi jót röhögtem rajta, csak valszeg nem ez volt a cél.
Az én kedvencem még mindig a Tiberium Wars az történet jött be nekem legjobban.Valamint a Red Alert 1,2. viszont az a legnagyobb kár, hogy nem jött ki a Tiberium című FPS-ük...

Jaj azért nem kell úgy elmenni a Crysissal...szvsz egy rakás lókaki amit csak azért istenítenek az egekbe mert ütősen néz ki...am meg játékélmény? Mi értelme van már ősszehasonlítani egy FPS-t meg egy RTS-t?
mekkora már ez a játék.... esetleg 5-10 évvel jónak számított volna, vagy én szoktam meg a crisys féle játékélményt és grafikát?
"A szovjetekkel mindössze egyetlen küldetést kell véghezvinnünk:"
Szerintem négy szovjet küldetés van.
red alert 2 még mindíg nagyobb hangulatot teremt!! sztem
Egyedül a grafika az, ami nem rossz, de 2008-9-es viszonylatban nem akkora szám, mint anno a Red Alert 2 volt (De sokat játszottunk vele valóban).
Red Alert 2 nyomába sem érhet...
Nekem egyáltalán nem tetszik
Se a sima red3 pedig a red1 és 2 elött napi 12 órát biztos ültem 
VISSZA A CIKKHEZ
Tovább a fórumhoz