Nem kellett sokat várni, hogy az EA előrukkoljon a Red Alert harmadik részének kiegészítőjével, aminek végigjátszása után vegyes érzelmek kavarognak bennem. Mielőtt nekiálltam volna, azon gondolkoztam, vajon mit lehet még ebből az egészből kihozni, hogy ne legyen dögunalom, mert be kell vallanom, a bázisépítés és az egységek ide-oda tologatása már nem nagyon elégítene ki. Azon is gondolkoztam, mi a fenével fogom megtölteni ezt a cikket, ha az alapjátékhoz képest csupán néhány új egység és pár eltérő küldetés szerepel majd. Szerencsére kiderült, hogy ezekkel a problémákkal nem kell szembenéznem, mert a játékmenet jó néhány újdonsággal bővült.
Az Uprising, mely a Red Alert 3 alapjáték meglétét nem igényli, négy mini hadműveletből áll, melyeket az alapjátékból ismert három csapattal vihetünk győzelemre, az utolsó pedig, amolyan extraként a Felkelő Nap Házához kapcsolódó érdekes küldetéssorozattal lep meg minket, amiről majd később ejtek szót. A főszálat elindítva meglepett az a tény, hogy kötelező jelleggel a Szovjetek hadjáratával vagyunk kénytelenek indítani, ugyanis a másik két csapat küldetése zárolva van egészen addig, amíg győzelemre nem visszük a komcsikat (az extra azonnal elérhető).

Pörgős, látványos csaták
A szovjetekkel mindössze egyetlen küldetést kell véghezvinnünk: egy maroknyi gyalogos egységgel kell szembeszállnunk az ellenfél hi-tech cuccokat felvonultató hatalmas seregével. Ez a rész talán arra szolgál, hogy megmutassa, milyen új egységeket építhetünk, ha majd a mostani ellenfél parancsnokaként ténykedhetünk, amint sikerül átvergődünk ezen a küldetésen. Ez elsőre képtelenségnek tűnik, ám hamar kiderül majd, inkább túl könnyű, ugyanis elég rövid időközönként kapunk még gyalogos utánpótlást. Az egyetlen nehézséget a pálya összetettsége adja, melyen a hegyek és egyéb szintkülönbségek miatt szinte csigavonalban vagyunk kénytelenek eljutni a célig, miközben végig támadnak minket a nem ritkán sérthetetlen egységek. Ennek ellenére maximum 40-50 perc alatt elvégezhető a feladat, és különösebb taktikát nem is igényel.
Szerintem pont az volt a cél
Én amikor a sima RA3 intróját láttam, azt hittem ez valami hülye paródia. Latex S/M ruciba bújtatott nőcik az orosz oldalon, lézerkardos japánok a másikon. Baromi jót röhögtem rajta, csak valszeg nem ez volt a cél.
Az én kedvencem még mindig a Tiberium Wars az történet jött be nekem legjobban.Valamint a Red Alert 1,2. viszont az a legnagyobb kár, hogy nem jött ki a Tiberium című FPS-ük...

Jaj azért nem kell úgy elmenni a Crysissal...szvsz egy rakás lókaki amit csak azért istenítenek az egekbe mert ütősen néz ki...am meg játékélmény? Mi értelme van már ősszehasonlítani egy FPS-t meg egy RTS-t?
mekkora már ez a játék.... esetleg 5-10 évvel jónak számított volna, vagy én szoktam meg a crisys féle játékélményt és grafikát?
"A szovjetekkel mindössze egyetlen küldetést kell véghezvinnünk:"
Szerintem négy szovjet küldetés van.
red alert 2 még mindíg nagyobb hangulatot teremt!! sztem
Egyedül a grafika az, ami nem rossz, de 2008-9-es viszonylatban nem akkora szám, mint anno a Red Alert 2 volt (De sokat játszottunk vele valóban).
Red Alert 2 nyomába sem érhet...
Nekem egyáltalán nem tetszik
Se a sima red3 pedig a red1 és 2 elött napi 12 órát biztos ültem 
VISSZA A CIKKHEZ
Tovább a fórumhoz