Shop menü

MÁTÓL KAPHATÓ A WINDOWS 7!

Ahogy azt már egy ideje tudni lehetett, mától végre bárki számára megvásárolható a vállalat legfrissebb operációs rendszere, a Windows 7. Az újdonság béta változatát és a később megjelenő RC változatot nagyon-nagyon sokan kipróbálták: a béta változat esetében a Microsoft a korábban kitűzött letöltési határidőket többször is meghosszabbította, ugyanis hatalmas igény mutatkozott a szoftver iránt. A lelkesedés az RC változat esetén sem csökkent, ám most végre itt a hivatalos, a mai naptól kezdve kereskedelmi forgalomban is elérhető verzió.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Mától kapható a Windows 7!

Ahogy azt már egy ideje tudni lehetett, mától végre bárki

Galéria megnyitása
számára megvásárolható a vállalat legfrissebb operációs rendszere, a Windows 7. Az újdonság béta változatát és a később megjelenő RC változatot nagyon-nagyon sokan kipróbálták: a béta változat esetében a Microsoft a korábban kitűzött letöltési határidőket többször is meghosszabbította, ugyanis hatalmas igény mutatkozott a szoftver iránt. A lelkesedés az RC változat esetén sem csökkent, ám most végre itt a hivatalos, a mai naptól kezdve kereskedelmi forgalomban is elérhető verzió.

A Windows 7 népszerűsítésére hajnalig tartó akciókat és rendezvényeket

Galéria megnyitása
tartottak országszerte több helyen. A szoftver iránt hatalmas érdeklődés mutatkozott, és bár sok esetben a látogatók inkább a különböző promóciós ajándékokért látogattak el a rendezvényre, de a többséget azért valóban maga az új szoftver vonzotta oda. Így vagy úgy, a béta és RC változatok esetében tapasztalható lelkesedés a hivatalos bemutató alkalmával sem csökkent.

A Windows 7 OEM változatai már webshopunkban is fellelhetőek, az érdeklődők így összesen hatféle változat közül válogathatnak. A 32- és 64-bites Windows Home Premium kiadás 24000 forint körüli áron vásárolható meg, míg a 32- és 64-bites Windows 7 Professional-ért 32000 forint körüli összeget kell letenni az asztalra. A "csúcsváltozat", azaz a Windows 7 Ultimate 32- és 64-bites kiadásai 45000 forint körüli áron érhetőek el.

A legfontosabb különbségek az egyes kiadások között

Galéria megnyitása
Az egyszerűség kedvéért nézzük meg, hogy melyek azok a "fícsörök", amelyek a Home Premium változatból hiányoznak. A Home Premium verzió nem tartalmazza a Windows XP Mode szolgáltatást, valamint a vállalati hálózatokhoz biztonságos csatlakozást biztosító Domain Join szolgáltatástól is mentes,  de az adathelyreállító és adatmentő szolgáltatás is hiányzik. Ezek nélkül - a Windows XP módot leszámítva - az átlagfelhasználók többsége jól megvan, így szóra sem érdemesek. A felsoroltak egyébként a Professional és az Ultimate verziókban elérhetőek, sőt, az Ultimate, azaz a legdrágább kiadás BitLocker technológiával is védi számítógépünkön és hordozható adattárolóinkon található adatainkat. Ennél, azaz az Ultimate változatnál a rendelkezésre álló 35 nyelv közül bármikor bármelyiket választhatjuk.

Összességében elmondhatjuk tehát, hogy a Home Premium verzió a felhasználók többségének megfelelő választás lehet, a kis- és közepes vállalkozások a Professional, míg a hardcore felhasználók az Ultimate verziókban találhatják meg számításaikat.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére