Az Intel az idei év negyedik negyedévében négy új SSD meghajtó családdal jelentkezik majd, amelyek mind az IMFlash Technologies által készített 25 nm-es csíkszélességű, MLC típusú NAND Flash chipek körül épülnek. A harmadik generációs, Postville kódnéven forgalomba kerülő termékek az X25-M, az X-18M és az X25-V családokban foglalnak majd helyet. Az első kettő sorozat tagjait a kereskedelem fő áramába szánja a vállalat, míg az X25-V modellek a belépő szintű megoldások piacán próbálnak majd labdába rúgni.
Az újdonságok szolgáltatások tekintetében hasonlítanak majd a 34 nm-es csíkszélességgel készülő, jelenleg is forgalomban lévő, szintén Postville kódnevet viselő társaikhoz. Lesz természetesen néhány újítás is, amit csak az új modellek kínálnak: ilyenek a 25 nm-es csíkszélességgel készülő NAND Flash chipek, a natív adattitkosítás, a SMART támogatás és a nagyobb írási, illetve olvasási sebesség.
A 2,5 hüvelykes formátummal érkező X25-M meghajtók 160 GB-os, 300 GB-os és 600 GB-os kiszerelésekben lesznek elérhetőek, míg az X25-V családban, amely szintén 2,5 hüvelykes formátumot alkalmaz, csak egy 80 GB-os SSD meghajtó lesz jelen, legalábbis idén. 2011 első negyedévében az Intel bemutatja legfrissebb, üzleti felhasználók számára készített X25-E sorozatú SSD meghajtóit, amelyek Lydonville kódnévvel bírnak és szintén MLC típusú, 25 nm-es gyártástechnológiát alkalmazó NAND Flash chipeket tartalmaznak majd. Ezzel egy időben az X18-M családban is megjelennek majd a friss, 1,8 hüvelykes formátummal büszkélkedő újdonságok, amelyek 300 GB-os és 160 GB-os adattároló kapacitást kínálnak. A jövő év első negyedévében egy 40 GB-os X25-V sorozatú egység is debütál, amely szintén 25 nm-es csíkszélességgel készülő NAND Flash chipeket tartalmaz majd, csak úgy, mint az összes felsorolt újdonság.
2011 februárjában az IMFlash Technologies az SSD meghajtók után egyéb NAND Flash chipek köré épülő újdonságokkal is jelentkezik majd. Az IMFlash egyébként az Intel és a Micron Technology által alapított vállalat, amelyben a két fél stratégiai együttműködés keretin belül dolgozik együtt.