A hírek szerint az új üzemet Izraelben építik majd fel, ami már csak azért sem meglepő, mert a vállalat az elmúlt évek folyamán már épített a térségben memória chipek és processzorok készítésével foglalkozó gyárakat. Az Intel képviselői a Reuters forrásai szerint már tárgyalásokba kezdtek az izraeli kormánnyal a beruházással kapcsolatban. Az új üzem felépítése az aktuális információk szerint az Intelnek nagyjából 2,5 milliárd dollárjába fog kerülni.
Az Izrael déli részén felépülő üzemben – ha minden a tervek szerint alakul – majd csak 2012 folyamán indulhat meg a különböző chipek sorozatgyártása.  Érdekesség, hogy az új gyár egy már meglévő, azaz a FAB 28-as névre keresztelt üzem közelében fog elhelyezkedni. Az Intel szóvivője a megkeresésekre nem kívánt reagálni, vagyis az értesüléseket sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, így a gyárépítéssel kapcsolatban további részletek egyelőre nem állnak rendelkezésre.