Az EVGA bemutatta legfrissebb LGA-1366-os processzorfoglalattal ellátott alaplapját, amely természetesen az Intel X58-as lapkakészlete köré épül. A friss jövevény érkezésével az EVGA USB 3.0-s és SATA 6 Gbps-os portokat kínáló X58-as alaplapcsaládja végre teljessé válik. Az EVGA X58 FTW3-as és EVGA X58 Classified3-as névre keresztelt megoldásokkal ellentétbe az új alaplap, amely az X58 SLI3-as típusjelzést kapta, nem a felsőkategóriás megoldások piacán próbál majd labdába rúgni, hanem inkább a 200 dollárnál olcsóbb X58-as alaplapok piacát célozza meg.
Az X58-as lapokhoz mérten kedvező árcédulával érkező alaplap felépítésében és szolgáltatásaiban hasonlít az X58 SLI modellre, köztük mindössze annyi különbség van, hogy az X58 SLI3 esetében már két darab USB 3.0-s és két darab SATA 6 Gbps-os port is a felhasználók rendelkezésére áll. A processzornak egy hatfázisú tápáramkör biztosítja az energiát, memóriát pedig összesen hat slotba pakolhatunk. Az újdonság az összes Core i7-9xx sorozatú processzort támogatja, köztük a hat maggal ellátott Core i7-980X EE processzort is. A bővítőhelyek között három darab PCI Express 2.0 x16-os slot bújik meg, amelyek közül az első x16-os, míg a másik kettő x8-as sávszélességgel üzemel, de rajtuk kívül találunk még két PCI Express x1-es portot és egy hagyományos PCI portot is. Az SLI támogatással érkező rendszer az ICH10R típusú déli híd jóvoltából hat darab SATA 3 Gbps-os porttal bír, de a deszkán pirossal jelölve két SATA 6 Gbps-os csatlakozót is találunk. A hátlapi kivezetések között a nyolccsatornás HD audió vezérlő 3,5 mm-es jack audió kimeneteit találjuk, de ezen kívül két USB 3.0-s portot, egy Gigabites Ethernet portot és nyolc darab USB 2.0-s csatlakozót is elhelyezett itt a gyártó, sőt, a képek alapján még egy CMOS Clear mikrokapcsoló is szerepel a repertoárban. Az alaplapon a bekapcsoló- és reset gombok mellett egy kétszer hétszegmenses debug led kijelző, valamint a képek szerint egy rendszerhangszóró is helyet kapott.
Az EVGA X58 SLI3 a gyártó webáruházában már feltűnt, de az elkövetkező napok folyamán az üzletek polcaira is felkerülhet az újdonság. A termékért 199 dollárnak megfelelő összeget kérnek majd el.