Shop menü

CPU PIAC: AZ AMD ÉS AZ INTEL IS ERŐSÖDÖTT

Annak ellenére, hogy a felsőkategóriás processzorok szegmenséből az Intel már egy jó ideje kiszorította az AMD-t, a gyártó mégis jól szerepel a processzorpiacon, legalábbis a tavalyi év negyedik negyedéves eredményeiről szóló kimutatás erről árulkodik. Az AMD és az Intel furcsa módon növelték processzorpiaci részesedéseiket bevételek tekintetében, persze ezt most is a kisebb gyártók kárára tették, ők ugyanis ismét kisebb szeletet kaptak a képzeletbeli tortából, mint korábban.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
CPU piac: az AMD és az Intel is erősödött

Annak ellenére, hogy a felsőkategóriás processzorok szegmenséből az Intel már egy jó ideje kiszorította az AMD-t, a gyártó mégis jól szerepel a processzorpiacon, legalábbis a tavalyi év negyedik negyedéves eredményeiről szóló kimutatás erről árulkodik. Az AMD és az Intel furcsa módon növelték processzorpiaci részesedéseiket bevételek tekintetében, persze ezt most is a kisebb gyártók kárára tették, ők ugyanis ismét kisebb szeletet kaptak a képzeletbeli tortából, mint korábban.

Ahogy az a lenti táblázatból is látszik, az AMD a harmadik negyedévhez képest 0.2 százalékkal, míg az Intel 0.1 százalékkal teljesített jobban az elmúlt üzleti év utolsó negyedévében. Ennek értelmében az AMD a processzorpiac bevételeinek 12,1%-át, míg az Intel a 80,6%-át tudhatta magáénak.

Galéria megnyitása

Az iSuppli elemzése szerint az elmúlt év folyamán az átlagos eladási árak valamelyest csökkentek a PC piacon, és a legérzékenyebben a noteszgépek szegmensét érintette a változás. A táblázat számai alapján úgy tűnik, hogy az átlagos eladási árak mérséklődése az Intelt és az AMD-t egyformán érintette, vagyis egyik chipgyártó sem tudott előnyt kovácsolni a változásból annak érdekében, hogy extra részesedéshez juthasson.

Az AMD árpolitikájáról sokat elárul az a tény, hogy a gyártó leggyorsabb négymagos processzora, a Phenom II X4 965-ös modell 179 dollárba kerül a Newegg kínálatában, miközben a vele nagyjából egy teljesítmény-szinten lévő Core i5-750-es négymagos Intel processzorért 200 dollárt kérnek. Pont ez, vagyis az agresszív árpolitika az oka annak, hogy az AMD viszonylag jól helytáll a piacon.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére