Nagy örömünkre sokatoknak elnyerte tetszését tavaly megindított sorozatunk, melyben a PC-s játékok történelmével ismerkedhettetek meg. Természetesen idén sem maradtok „retro rovat” nélkül, hiszen a videójáték ipar csak a kilencvenes évek közepén erősített be igazán. Ne is vesztegessük tovább az időt, nézzük meg milyen programokkal szórakozhattunk 1994-ben. Sorozatunk e része kissé rendhagyó lesz, mivel a korábbiakkal ellentétben, ezúttal két cikket is szentelünk ennek az esztendőnek. Rengeteg jó játék jelent meg akkoriban, és nem szeretnénk mindet egy írásba beleerőltetni, mert akkor túl sok kompromisszumra kényszerülnénk.
Lefelé a lejtőn
A kilencvenes években a LucasArts mellett a Sierra On-Line-t tekinthettük a kalandjátékok mesterének, hiszen rengeteg ilyen stílusú programot adott ki a stúdió, ráadásul ezek többsége igencsak jól sikerült alkotás volt.
King’s Quest sorozatuk immár a hetedik,
The Princeless Bride alcímű résszel bővült 1994-ben, ám sajnos ez már korántsem tudta azt az élményt nyújtani, mint elődei. A széria rajongói már a grafikával sem tudtak megbarátkozni, hiszen a játék sokkal inkább hasonlított egy Disney rajzfilmre, mint egy vérbeli King’s Quest-re. Ami a játékmenetben történt változásokat illeti, ez volt az első rész, amelyben két főszereplőt irányíthattunk, akik között a gép automatikusan váltogatott, attól függően, hogy épp melyik fejezetben jártunk. Megújult a kezelőfelület is, bár ez alaposan megosztotta a játékosokat, mivel a legtöbb rajongó már hozzászokott a korábbi epizódok SCI motorjának kezeléséhez, ők nem vették jó néven az új, lebutított rendszert. Összességében elmondható, hogy bár a King’s Quest VII újításait néhányan örömmel üdvözölték, ám többség szerint jobb lett volna, ha a fejlesztők maradnak a jól bevált receptnél, így nem csoda, hogy az értékelések is meglehetősen vegyesek voltak.

King's Quest VII: The Princeless Bride
A
Legend of Kyrandia széria első részével már mindenki megismerkedhetett
1992-ről szóló cikkünkben, most ejtsünk pár szót a két folytatásról is. Bár a második epizód, a
Hand of Fate DOS-os verziója már 1993-ban elkészült, a Windows-os változat csak egy évvel később került a boltok polcaira, mint ahogy a trilógia záró darabja, a
Malcolm’s Revenge is ekkor jött ki (egyszerre DOS-ra és Windows-ra is). A játékmenetet illetően egyik címnél sem történtek nagy változások, hiszen a rejtvények nagy része továbbra is a birtokunkban lévő tárgyak kombinálásán és használatán alapult, ám az mindenképp említésre méltó, hogy a folytatások kevésbé voltak lineárisak. Számos helyszínt látogathatott meg a játékos, ahol különféle mellékküldetéseket lehetett megoldani. Amit még mindenképp érdemes megemlíteni, hogy a harmadik részben az előzményekben szereplő főellenséget, az udvari bolond Malcolmot irányíthattuk, ami rengeteg vicces szituációt eredményezett, és számos érdekes dolgot tudhattunk meg róla.

The Legend of Kyrandia: Malcolm's Revenge
Ha már így belelendültünk a folytatások ismertetésébe, ne feledkezzünk meg a túlélő-horror műfajáról sem. Az 1993-as második rész után egy évvel adta ki az Infogrames az
Alone in the Dark 3-at, melyben Edward Carnby-nak ismét a természetfelettivel akadt dolga. Ezúttal az első részből ismert Emily Hartwood-nak kellett a segítségére sietnie, aki filmes stábjával együtt eltűnt egy Slaughter Glutch nevű szellemvárosban. A játék középpontjában ezúttal is a nyomozás és a logikai feladványok megoldása állt (jó ötlet volt, hogy néha a halálunkkal tudtunk megoldani egy-egy feladatot), miközben persze szembe kellett néznünk a városka korábbi lakóival is. Az akció és puzzle elemek egyensúlya nagyon jól el lett találva a programban, és bár kevésbé lett ijesztő, mint az első rész, továbbra is egy jó horrorjátékról beszélhettünk, amit a folytatásokról már kevésbé mondhatunk el (de erről majd máskor).

Alone in the Dark 3
Nem. köze nincs hozzá
egyéb ötlet? ^^ de azért köszi ^^
NoroKings: ha a Vixen-re gondolsz, az roka, nem farkas
arra mar nem emlekszem, volt-e benne fa...
Hello! Van egy olyan jatek amit nagyon régóta hajkurászok. egy csajjal kell menni (2D) és pályákon kell átmenni. pókok ellen kell küzdeni meg hasonlók és egy Fa mutatta az életünket a legnagyobb pláne az egészben az volt hogy egy billentyűvel farkassá lehetett változni nagyon jó kis game és nem tudom a címét! Ebben tudtok nekem segíteni?? ha van valami infotok erről akkor a norokings@citromail.hu e mail cimen várom a válkaszoket. előre is köszi . üdv
Hello! Van egy olyan jatek amit nagyon régóta hajkurászok. egy csajjal kell menni (2D) és pályákon kell átmenni. pókok ellen kell küzdeni meg hasonlók és egy Fa mutatta az életünket
dh1: azért ez mint a címe is mondja PC-s játéktörténelem. Sok játéknál anno elég nagy volt a szórás, hogy mikor mire jött ki és a 90-es évek elején még sokminden volt hamarabb Amigára, konzolra vagy játéktermi gépekre, ezért nincs is mindenhol leírva, mert elég szárazzá tenné a cikket ha minden bekezdés így indulna
OpenTTD az tényleg nagyon jó, imádom azt játékot
. Link: itt .
Mellesleg figyelembe ajánlom a SCUMMVM nevű emulátort, amivel igen sok OS-en lehet régi játékokat játszani (azokat melyek a LucasArts SCUMM motorjára épülnek). Az alábbiak ingyenesen le is tölthetőek hozzá: Beneath a Steel Sky, Flight of the Amazon Queen, Lure of the Temptress, Drascula: The Vampire Strikes Back. Ezen kívül még fut vele a Broken Sword első két része, ha beszerezzük valahonnan
Igen tudjuk.
Ezért szerepel a Settlers ebben a cikkben, mert a PC-s verziókról írunk. De tény, hogy odaírhattuk volna külön, hogy Amigára már korábban kijött.
Apro kiegeszites, hogy a The Settlers 1993-ban jelent meg es Amigara.
1994-es PC verzio portolas "csak" ...
Transport Tycoon Deluxe
, most is itt fityeg az asztalon, mint kedvenc játék
Transport Tycoon Deluxe
, most is itt fityeg az asztalon, mint kedvenc játék
Emlékeim szerint 1994-ben nem volt még Firaxis Games, a Colonization a Microprose terméke. (De még micsoda!)
Transport Tycoon magasan vezet
Mai napig nagyon jó játék 
Ok
rbalazs..úgy véled hogy kb 20 játék jelent meg és volt "fogalom" 94' ben...

szerintem ultragáz a felfogásod...nem kéne folytatni a levegővételt
egy kis szünet (20-40 perc) ajánlott... ha nem hat...megismételni
Kéretik elolvasni a bevezetőt is (sőt, kéretik nem csak a képeket nézegetni). Le van írva, hogy erről az évről két cikkben is fogunk írni, mert mindent nem akartunk belerakni egy írásba.
Kihagytátok a Mortal Kombatot! Gyerekek, ez ULTRAGÁZ!!! Szerint nem kéne erőltetni ezt a cikksorozatot...
Nálam magasan a TTD a nyerő. Kicsit sajnálom, hogy ennyire kevés szó esett róla, hisz szerintem az a mai napig egy komoly és egyre komolyabb játék az OpenTTD gondozásában.
Heti rendszerességgel játszom. A munkahelyemen óriási LAN partykat szoktunk csinálni. 15-20-an játszunk egyszerre hálózatban. Imádom ezt a játékot.
Akkor ismertem meg mikor megjelent. Volt egy pár év kihagyás, de azóta rendeletlenül, mostmár 4 éve kb folyamatosan nyomon követem. Grat az OpenTTD csapatnak innen is!
Quarantine, mekkora játék volt, jó lenne újra végigvinni...asszem le is töltöm majd (15 éves játék, már nem lehet megvenni, tehát legális), dosbox-szal remélem menni fog
Nos, van ennek a TTD nek az Open TTD ami igen csak jó lett
DE tényleg nem értem a magyar GAMES csinálókat..eröltetik a 2.vh-s szrokat...
mint hogy elővennék, vissza fordítanák, tennének alá rendes motort..és újra gyártanák a nagy elődöt... nem kell újat tenni bele!! de ne is hagyjanak ki semmit (már ami az ottd ben van! MErt azok igen csak kellő újítások...
És már megis van a milliárdos bevétel...de nem..kell a Panzer8 vagy az ilyesmi :\
Hehe Transport Tycoon Deluxe a legjobb szerintem persze a saját kategóriában. a mai napig nem játszottam olyan hasonló stílusú játékkal mint TTD amiről elmondhatnám hogy jobb ennél... azért ez vicces nem ?
Tovább a fórumhoz